Cégtörténet

 

Cégcsoportunk növekedésének állomásai

 

2013
  • Szerződést kötünk többek között a Future FM-mel és a Gebrüder Weiss-szal.
  • Piaci útjára indul az eTACHOGRAPH szolgáltatás, amely egyrészt lehetővé teszi a digitális tachográfok memóriájának és a sofőrkártyák távolsági letöltését, valamint megoldást nyújt a sofőrök vezetési és pihenési idejének figyelésére. Az alkalmazás által a fuvarozás tervezhetőbb, kiszámíthatóbb, ellenőrizhetőbb és biztonságosabb lehet.
  • A 13 országot lefedő nemzetközi hálózat sikerei nyomán a WebEye International elnyeri a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) „Az év exportőre” díját Regionális Exportőr kategóriában.
  • A megfelelő fejlesztések végrehajtása után a WebEye Magyarország auditált bevallási közreműködőként csatlakozik a július 1-én induló magyarországi elektronikus útdíj rendszerhez. Az útdíj bevallásra alkalmas saját fejlesztésű fedélzeti egység (OBU) többek között a Shell töltőállomásokon és a Pappas szervizhálózatában is elérhető. Az év végére a WebEye Magyarország aktív bevallóinak száma átlépi a 10 000-et.
2012
  • Az év tavaszán megalakul a WebEye Magyarország Kft., mely a magyarországi értékesítést és ügyfél kapcsolattartást végzi a cégcsoporton belül ezzel is elősegítve az ügyfelek még hatékonyabb kiszolgálását.
  • Ősszel elindul a SpedMart Fuvarbörze, mely egy saját fejlesztésű telematikai adatokon alapuló fuvarszervező rendszer, ahol egyedi igényekre szabottan találkozik össze a megbízó és a fuvarfeladatot elvállaló partner.
2011
  • Sikerrel látjuk el a teljes magyar EU-elnökségi flotta telematikai és távmenedzselési feladatait.
  • Elindítjuk DataFlow szolgáltatásunkat, amely ipari területeken történő adatgyűjtésre fókuszál. A szolgáltatás fejlesztésének központjában egy olyan interface felület áll, amelyen keresztül mérési adatok gyűjthetők össze. Így mérik például Nigéria legnagyobb olajvállalatánál a kutak üzemanyagszintjét. Továbbá sikeres teszteken van túl a súlymérés terén olyan távoli objektumoknál is, amelyek csak mobil távadatgyűjtéssel érhetőek el.
  • Komoly fejlesztést hajtunk végre a WebEye termékén a járműipari változásokat követve. Új MDT (Mobile Data Terminal) modulokat telepítünk melyek a sofőrök által bevitt adatok alapján lehetővé teszik a pótkocsik, konténerek hatékony menedzselését, a tankolási és költség adatok elektronikus feldolgozását. A tehergépjárművek speciális navigációs szoftverét integráljuk a Mobil Data Terminálra.
  • Az online gépjármű-felügyeleti kliensszoftvert bővítjük új ügyfél centrikus alkalmazásokkal.
2009
  • Oroszország és Szlovénia is csatlakozik a WebEye szolgáltatáshoz.
  • A WebEye Romania-EDY Spedition (Romania) hozzávetőlegesen 1.200 jármű kiszolgálására köt szerződést, ezzel itt is elnyerjük a piacvezető pozíciót.
  • Az árbevétel 30 százalékát már a külföldi piacok termelik a cégcsoport részére.
2008
  • Tovább folytatjuk a nemzetközi terjeszkedést, sorban alakulnak a WebEye leányvállalatok: Németországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Horvátországban, Csehországban, Portugáliában és Bulgáriában.
  • Létrehozzuk a BestWay-t, amely a régióban elsőként olyan közlekedési információkat feldolgozó technológiát értékesít, amely alapján használható dugótérkép állítható össze.
2007
  • Megkezdődik a nemzetközi terjeszkedés, az első leányvállalatunk Romániában jön létre.
2006
  • A nemzetközi terjeszkedés elősegítésére megalakul a WebEye International Kft.
  • Elérjük a 10.000. WebEye előfizetést.
2005
  • A WebEye szolgáltatásra épülve, logisztikai tevékenységét támogató integrált megoldást fejlesztünk ki, valamint egységes platformot alakítunk ki egy szállítmányozó cégnek és alvállalkozóinak.
  • Elkészül a WebEye GPRS adatkapcsolattal működő valós idejű járműkövető készüléke.
2004
  • Kialakul a WebEye magyarországi viszonteladói hálózata (Lochner, SCANIA).
  • Megjelenik az első IP stack-et tartalmazó mobil telefon, és 30 nap alatt kifejlesztjük az online készüléket.
2003
  • Elindul saját fejlesztésű szolgáltatásunk, a WebEye.
  • Megkapjuk az első nagyobb megbízásokat.
2002
  • Fejleszteni kezdjük a web alapú szolgáltatást és az off-line (utólagosan letölthető) járműkövető WebEye egységet.
2001
  • 5 tulajdonos megalapítja a Lambda-Com Kft-t, kezdetben elsősorban külső fejlesztési megrendelések teljesítésére.